Kórusainkról
Kórusaink
Korábbi kórusformációk

Korábbi kórusformációk
Az ELTE Pro Musica kórus az ELTE Zenei Tanszékének alapításával egyidőben 1984-ben alakult. Kezdetben Ujfalussyné Pap Enikő, majd Kollár Éva vezette az együttest. Ekkor az énekkar Toursban I. díjat és különdíjat, Nidderauban két I. díjat és Folklór díjat, Rhodos szigetén minden kategóriában I. díjat és Nagydíjat nyert. A kórus irányítását 1998-ban Erdős Ákos vette át, s vezényletével az együttes további sikereket ért el: a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen I. díjat, Gradóban I.díjat és Nagydíjat nyert, Neerpeltben Summa cum laude minősítést szerzett. 2002-ben Európai Uniós pályázat keretében a kórus részt vett a Baden-Würtenberg tartomány fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett német-francia-svájci-magyar hangversenykörúton, 2008-ban egy tunéziai ifjúsági fesztiválon. A továbbiakban a vegyeskar hangversenyezett Bécsben Párizsban és Lyonban, valamint közreműködött a Farkas Ferenc 100. születésnapja alkalmából a Hungaroton gondozásában megjelent szerzői lemez felvételén. A Pro Musica repertoárjának zongorakíséretes műveiben Bodnár Gábor működött közre.
Az Intézet nőikara Ujfalussyné Pap Enikő, majd Mindszenty Zsuzsánna vezetésével működött, zongorán Bodnár Gábor működött közre. Az együttes számos nemzetközi sikert ért el külföldi és hazai kórusversenyeken: első díjat szereztek Budapesten, Mainhausenben, Nidderauban. 1993-ban Mariborban és 1996-ban Lindenholzhausenben az első díj mellett elnyerték a verseny nagydíját is.
2018 és 2024 között mindkét kórust Erdős Ákos vezette.
Jelenlegi helyzet
2024-től a tanár- és a művészetközvetítő szakos hallgatók külön kórust alkotnak, előbbit Kabdebó Sándor, utóbbit (Trefortissimo vegyeskar néven) Báródi Gabriella irányítja.
A Művészetközvetítő és Zenei Intézet énekkarainak fontos feladata a bölcsészkari és egyetemi rendezvényeken történő közreműködés.
Kórusaink fellépéseiről az Archívum menüpontban tekinthet meg felvételeket.
Nagyszombati himnusz: