Herczku Ágnes

Óraadó

Herczku Ágnes

Oktatott tárgyak:

  • Népzene

Életrajz:

Budapesten születtem, 1975-ben – 6 év zeneiskolai zongoratanulás után két felsőfokú diplomát szereztem: a Miskolci Egyetemen (történelem szakos tanár), valamint az ELTE esztétika szakán. Moderntánc-pedagógusként középfokú oklevéllel is rendelkezem.

A Zenei Tanszéken 2014 szeptemberétől működöm közre a Népzene tantárgy oktatásában. Ugyanitt 2014−2016-ig alapképzést végeztem, a részismereti képzés keretein belül.

Fotó: Hajdu András

Idézet a herczkuagnes.hu honlapról:

Ha a magyar népzenéről illetve világzenéről van szó, Herczku Ágnes megkerülhetetlen személyisége a műfajnak, holott azon előadók közé tartozik akik "civilként" kerültek a színpadra: hét éves kora óta tanult zenét, majd jazz-balettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi pályára. 1998-ban került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan, hivatásos énekesi pályafutása is. Hihetetlen affinitása a különböző műfajok iránt rendkívül gyorsan a magyar ethno-kortárs énekes mezőny csúcsára emelte. 1998-tól 8 évig a Fonó zenekar tagja, 2006-tól 2008 őszéig a Szalonna és bandája énekese.  2002-től a Magyar Állami Népi Együttes szólistája. Megszámlálhatatlan hazai és külföldi produkció és számtalan lemez fűződik a nevéhez. Az autentikus népdaléneklés mellett több, különböző műfaj zenészeivel dolgozott együtt, például: Vasvári Pállal, Nikola Parovval, Bornai Tiborral, Borbély Mihállyal, Herbie Mannel, Dj Palotaival, Juhász Gáborral, Horváth Balázzsal, Bodrogi Évával.
Nikola Parovval, a Naplegenda című produkció megszületése óta (1999) folyamatosan dolgozik, jelenleg is a Nikola Parov Quartet énekese.
Tehetségét és tudását több rangos díjjal ismerték el: 3 eMeRTON-díj (1999- a Hungarian Worldmusic Orchestrával az „Év felfedezettje“, 2003- az ‚,Év folkénekese“, 2006- a  Fonó zenekarral az „ Év Folkegyüttese“); Fonogram-díj a Balkan Fanatikkal; Choc de l’année és Kodály Zoltán Emlékdíj a Fonó zenekarral;  Bartók Béla Emlékdíj (2007) és Magyar Művészetért díj (2008); Érték-díj (2014); Liszt Ferenc-díj (2016).